Származása Közép- és Dél-Európban, föleg meszes talajon 2000 méter magasságig fordul elő. A Dunántúl déli részén, karsztbokorerdőkben őshonos, máshol pedig kertekből könnyen kivadult.

Alakja. 5-7 méter magas csüngő ágú cserje vagy kisebb fa. Koronája szabálytalan, sima kérge szürkésbarna. Ezüstös szőrű fiatal ágai kezdetben felállók, majd ívesen visszahajlók. Hosszúnyelű, selymesen szőrös fonákú levelei hármasan összetettek. Levélkéi visszástojádadok, oválisak 2-3 cm hosszúak. Magyar nevét jellegzetesen csüngő, tömött 15-30cm hosszú aranysárga virágfürtjeiről kapta. Pillangós virágai 3 cm-esek, sárga sziromleveleinek tövén néha barnás rajzolat van. Termése hosszúkás, eleinte szőrös, majd lekopaszodó barna hüvely, melyben számos vese alakú, lapított, barnásfekete mag lapul.

Igénye. Napos vagy félárnyékos helyet, jó vízgazdálkodású meszes talajt szeret. Közepesen szárazságtűrő. Fiatalon támasztékot igényel, metszeni nem kell. Ha olyan kertünk van melybe beszökhetnek a mezeinyulak, törzsét, kérgét védjük dróthálóval.

Figyelmeztetés! Az egyik legmérgezőbb európai cserje. A növény minden részében, de főleg a magvakban fellelhető citizin miatt. A központi idegrendszert bénitó méreg, mely súlyos rángó- és merevgörcsöket, sőt légzésbénulással bekövetkező halalt is okozhat.

Sokan helytelenül az aranyvesszőt nevezik aranyesőnek.