Buddleja – Lepkecserje, nyári orgona.
Szerk. 2014.03.25. 19:40
Buddleja vagy szinonima nevén Buddleia, lepkecserjék 98 fajával a tátogatófélék vagy görvélyfűfélék (Scrophulariaceae) családjába tartoznak. Elterjedésük Dél Amerika, Dél – Afrika főként azonban Kelet – Ázsia meleg vagy szubtrópusi tájain honosak. Többnyire cserjék, ritkán félcserjék vagy lágyszárúak, de néhány faj fa termetűre is megnő. Leveleik keresztben átellenes állásúak, ritkán szórt állásúak, ami gyakran molyhos szőrös. Virágaik kicsik, hosszú, nyúlt bugavirágzatban, fejecskében vagy csomókban nyílnak. Feltűnő, illatos, jól mézelő virágaik rendkívüli módon vonzzák a pillangókat, méheket és a kolibriket. Termésük sokmagú tok. Közülük sok fajt helyi gyógyászati célra használnak, vagy mérgező növényként tartanak számon. Szaporíthatók magról vagy nyári félfás- vagy zölddugványozással júliusban.
Buddleja alternifolia – Korai lepkecserje, korai nyári orgona.
Északnyugat – Kínából származó, erőteljes növekedésű 2 - 6 méter magas, lombhullató cserje. Jellegzetes habitusát a hosszú, vékony, szétterülve csüngő ágai adják. Szórt állású levelei viszonylag kicsi 3 - 8 cm hosszúak, lándzsásak, fénytelen sötétzöldek, a fonákjuk fehérmolyhos. Júniusban ragyogó lila-bíbor, illatos virágait az előző évi hajtásokon, kis csomókban bőségesen hozza. Virágzása idején messzire érződik illata, és szinte teljesen ellepik ágait a virágok.
Talajban nem válogatós és igen télálló, könnyen nevelhető, de terebélyes növése miatt csak nagyobb kertekbe való, ahol lehetőség van arra, hogy akár szabad állásba napos helyet kapjon. A néhány évenkénti koronaalakítást és visszametszést gazdagabb virágzással hálálja meg. A többi Buddleja fajtól eltérően nem tavasszal, hanem virágzás után kell metszeni.
Buddleja davidii – Közönséges lepkecserje, nyári orgona.
Kínából származó 2-3 méter magasra is megnövő lombhullató cserje nálunk inkább félcserje. Hajtásai molyhosak, gyors fejlődésűek egy szezon alatt akár 2 méter magasra is hajthatnak. Leveleik keresztben átellenes állásúak, keskenyek, lándzsa alakúak, 10 - 18 cm hosszúak, szélük fűrészes, fonákjuk fehérmolyhos. Júliusban kezd nyílni és októberig, vagy az első fagyokig virágzik, apró virágait 20 - 25 cm. hosszú dús, bókoló fürtvirágzatban, a hajtások végein hozza. Az 1880–as évek óta ültetik az európai kertekbe, és sok – sok fajtát állítottak elő, a hófehértől a lilákon a rózsaszínek minden árnyalatán át egészen a feketés bíborig bontja bugáit. Érett tokterméseiből a nagy mennyiségű apró magot termel, és helyenként agresszív gyommá vált. A II. világháború után Angliában a romokon gyorsan terjedni kezdett, az USA egyes államaiban kivadult és nem kívánatos növény lett belőle. A nemzetségéből mindenesetre a dísznövénytermesztésben legnépszerűbbek a Buddleja davidii és nemesített változatai lettek.
Napos, meleg helyre ültessük, szárazságot jól bírja, csoportosan vagy magányosan mutatós. Könnyen nevelhető cserje, közönséges kerti talajon hosszú, bőséges virágzást nyújt. Károsítói általában a jó ellenálló képessége miatt nem igen vannak. Nálunk legfeljebb keményebb teleken károsodhatnak hajtásai, de ettől függetlenül tavasszal mindig érdemes erősen visszavágni, hiszen az új hajtásokon hozza a legtöbb virágbugát. Márciusban, az előző évben kihajtott vesszőket arasznyira metsszük vissza, mert felnyurgul, ami azt jelenti, hogy virágait csak a lazább ágrendszerű kopasz ágak tetején hozza, és ezzel veszít díszítőértékéből.
Minden jog fenntartva!
|